DoT azaz a tasmán ördög története

"93 ősze volt. Pótvizsga időszak utolsó vizsgája. Nem mintha nem tudta volna letenni elsőre, hibátlanul, de akkoriban sok melója volt. Nem is aludt, úgyhogy erre, az utolsó vizsgaidőpontra iratkozott fel, eleve.
Ahogy ráébredt az összefüggésekre, ahogy levezette a vizsgabizottság hűlő székeinek a térrelativitási elméletét, már nem volt visszaút. A világ körülötte mint valami gigantikus többrétegű tilitoli játék csusszant a helyére, ahogy a megfelelő következtetések alakot öltöttek, és álltak össze egy sokkal egyszerűbb, átláthatóbb és használhatóbb rendszerré. 

Napokig csak ücsörgött a koliszobában az ablak elé húzott széken kuporogva. Nézte a koli előtti utcát, és mögötte a házakat és távolabb a felhőkarcolókat. Nem evett és nem aludt, csak nézett, egyre messzebb és messzebb nézett. Átvágott a felhőkarcolókon és régi négyemeletes lakótelepeken, nézőpontját úgy tapasztva egy-egy házfalhoz vagy villanyoszlophoz, ahogy apró majmok szökkennek a dzsungel fáin. Egyre meszebb jutott a kolesztól. Aztán valaki megrázta és a megtett útvonalon visszapattogott, mint egy gumoszalaggal visszarántott pinpong labda. 

Jerkó rázta, a szobatársa. Beszélt is hozzá. Nevetett. Jero folyton valamin nevetett. Fjodor lassan körbenézett a szobában. A távolságok beláthatóak voltak, a méretek pontosak. Érezte mekkora a polc, milyen keskeny a rés a két íróasztal között, tudta, hogy az íróasztalok rése másfélszer keskenyebb, mint a könyvespolc polcvastagsága. 

Megrázta a fejét. Jero hangja lassan kúszott be a tudatába.

-Szólok a nővérnek, ha gondolod. Nem tudom mit szívtál, de felejtsd el. Apám. - odadobott az ölébe egy nadrágot. - Azért mégis. - folytatta a szövegelést Jerko. - Kitől vetted?

-Mit?

-Az anyagot.

Fjodor megrázta kicsit a fejét. az ölébe dobott nadrág alatt a gatyáján széles nedves folt szaglott. Újra felnézett Jerkóra.

-Mi történt?

Jerko újra vigyorgott.

-Kedves zseniális barátom. Tegnap délután leültél ide. Én elmentem Szvetocskával moziba, aztán nem jöttem haza, csak most. Most délután három van és te cserepes szájjal ugyanott ülsz mint tegnap délután csak össze is pisáltad magad.

- Örülök, hogy azért nincs nagy bajod. Beszélni tudsz, akkor nincs baj. Igyál, öltözz át és aludj egy kicsit.

Vigyorgott aztán elment.

Sminden nap kipróbálta a térpontok összehúzását. Minden áldott nap, délután három és hat között leült valahova és elindította a szemét. A látótere kitágult és benne a megfigyelési pont, egyik térpontról a másikra szökkent. Már nem volt szüksége tárgyakra, épületekre. A levegőben is pontosan tudta merre van ő, és honnan szemlélődik éppen. 

Kedd volt. Világos, napsütéses délután. Fagyizó lányok és anyázó autósok, por és galambok és a légkondicionálók folyamatos zümmögése. A Karl Osztin utcában figyelte éppen az emeleten öltözködő gimnáziumi szerelmét, Irina Galunovát, a könyvtáros kisasszonyt. Közelebb óvakodott és immár a nézőpontja bent volt Irina szobájában. A nő, nem lehetett még harminc, fekete melltartóban, nagy gonddal húzta fel éppen a haisnyáját. A haja a vállára hullott. Fjodor keze megremegett a büfé koszos asztallapján. A nézőpontja ráközelített Irinára aki felkapta a fejét és egyenesen a nézőpontra bámult. Látta a szemében a döbbenetet és az elszántságot.  Fjodor a büféasztalnál felnyögött. Irina pedig egy pillanat alatt felegyenesedett és mint valami színész, teátrálisan tapsolt egyet.

Fjodor a szeméhez kapott és a székét felborítva pattant fel a büféasztaltól. Sikítása cseppet sem volt férfias.

Megvakult.

Egy napig tartott, de az az egy nap maga volt a pokol. Az orvosok nézegették, de nem találtak rá magyarázatot. Végül benyugtatózták és szóltak az anyjának, aki bement hozzá a kórházba és ült egy kicsit az ágya mellett. Fjodor homályosan érezte csak őt és másra nem futotta az erejéből, csak hogy megkérdezze hozott e csokit.

Másnap reggel újra látott.

-Biztos a csoki. - mondogatta de az orvosok csak csóválták a fejüket. Az anyja hazautazott Csorníjba ő pedig visszament az egyetemre.

A koliszoba rendezetlen kuszaságának közepén ott rágta a körmét és tanácstalanul billegett a székén. Az ablakon túl várta a távolság, az agya azonban megelégelet az attrakciókat. Nem volt hajlandó a térpontokat felismerni. Végül kénytelen volt belátni, hogy ezúttal is a félelem határt szabott a teljesítményének.Átült a gépéhez és elindította a koliban legnépszerűbb FPS-t és elkezdte irtani a virtualitásban a szörnyeket. Újabb órák teltek el, aztán Jerko robogott be egy zizegős zacskóval a kezében.

-Kifli, kefír, csoki és sör. Jól mondom mester?

-Mi?

-Itt a statisztika házim, amit megírhatnál. Milka. - vigyorogva emelte ki a lila tömböt a zacskóból. - Óriás, sima tej. Hm?

-Dobjad.

-Este Grigorij versenyezteti az elsőéveseket. Lejöhetnél szivatni a pogácsákat, az biztos helyrehozna teljesen.

-Mit épített?

-Az egész Puskint, mind a két alagsorral.

-Doom?

Jerko lelkesen bólogatott és egy kisflopit nyomott Fjodor kezébe.

-Persze. Állati jó szörnyeket rajzoltam hozzá. Tetszeni fog.

-Biztosan. - morgott Fjodor és megnyitotta a fájlt, amit a szobatársa adott. - Jaj Jerko. Nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagy. Ez a házi véregyszerű.

-Ne alázz! Azért hoztam óriás milkát, hogy csendben írd meg.

Negyedóra alatt megírta, aztán lefeküdt aludni. Négy körül felkelt és megette a kifliket a kefírrel, aztán lezuhanyozott és lement a kettes laborba, ahol Grigorij kuckója volt. A kettes laborban negyven gép volt. A negyven gépre ebben sz évben majdnem hatvan elsős jutott. Fjodor a szakállát vakargatva figyelte őket. Volt négy lány is.

Grigorij vacka mint valami portásfülke nézett a teremre. Fjodor nekitámaszkodott az ajtókeretnek.

-Milyenek?

-Milyenek lennének. - morgott Grigo. - Elsősök. Hülyék.

-Hm. Én máshogy emlékszem.

-Gyerünk nagyágyú. Tudtam, hogy nem hagyod ki idén sem, úgyhogy írtam neked személyre szóló pályaelemeket bele. Ülj csak le, oda a 11-eshez a sarokba. Jó lesz.

 Fjodor bólintott.

-Azért öregem, legalább megborotválkozhattál volna. Végül úgyis vállon cipelés lesz. Nem emlékszel? - gonoszul vigyorgott.

Fjodorban felrémlett a tavalyi próba, ahol véresre alázta az összes résztvevőt. Elmosolyodott. Ezek a játékok nem jelentettek kihívást. Persze tavaly, míg ő kattintgatott buzgón, a háta mögött fogadásokat kötöttek és meglepően nagy összegeket nyertek többen is.

Mosolyogva rázta meg a fejét és beletúrt a szakállába.

-Itt az ördög! -hallatszott valahonnan a negyedik sor közepéről. Fjodor felnézett. Egy másodéves bökött a fejével felé. Fjodor állt és nem értette. Aztán leesett neki. Akkoriban a gyalog kakukk prérifarkasa volt az avatárja. A játék előtti délután megrajzolta a játékban is használható méretűben. Mindenki emberi alakokat használt, kivéve őt, ő feltartott kezekkel, láthatóan fegyvertelenül vonult, farkasfejjel.

-A tasmán ördög is játszik? - hallatszott egy nyafogós hang.

-Ki? Jah. Persze. - Grigorij felröhögött. - Tasmán ördög, mi? Az egy kis fekete vakarcs, hehe, pont olyan mint te. Ismered a csajt?.

-Tűéles fogakkal. Ja nem. Sosem láttam.

-Meg kellett volna borotválkoznod.

Fjodornak végre megérkezett a kedve a játékhoz.

-Mellesleg dögevő. - mormogta a bajsza alatt, majd leült a 11-es géphez, a sarokba és összeütött egy megfelelő avatárt az első googlén talált tasmán ördög képből.

-Védett. - írta valaki cseten neki a 24-es terminálról.

Fjodor felnézett, de nem ült ott senki.

-És kihaló félben van. - írt újra valaki aki biztosan nem a 24-es gépnél ült.

Fjodor visszaírt.

-Persze, mert csak egy maradhat.

A sok nézelődés és nézőpont váltás nem maradt hatás nélkül benne. Bár nem tudta újra megcsinálni délután, attól még a tér átlátható volt és egyszerű. A Puskin épülete is csak egy háló volt a fejében, ahol rajzolt szörnyeket kergetnek rajzolt figurák. A szörnyek hol tanáraikra hasonlítottak, hol hírességekre. Meditatív volt a kiszámíthatóságával és beláthatóságával. Biztonságos. Körülötte az elsőévesek izzadtak, feszültek és káromkodtak. Gondolt egyet és megpróbálta a nézőpontját bevinni a játék folyosójára. Be a virtualitásba. Grigoríj programozta folyosókon nem érheti semmi meglepő. 

Az élmény elképesztő volt. Átlátott a textúrán, érezte a programnyelv gyártotta kétdimenziós tereket, és a belőlük lehetőségként kiragyogó harmadik dimenziót. El is felejtette a labort az elsősökkel, csak futkosott és csodálta a program szépségét.

Aztán megjelent egy alak. Feketében volt és fénylett a keze. A szemüvege krómosan csillant és valami körbe foglalt háromszög embléma volt a pólóján. Fjodor hagyta a szörnyeket és inkább ez után a fura fazon után eredt. Grigorij meglepetésének valami cicababát várt, ormótlan nagy puskával. Ez az alak valóban meglepte. Vigyorgott. 

A falak elkenődtek, a tempó nőtt, a fickó csalta maga után az alagsori szinteken. Trükkösen kinyitotta a lift alatti kabint, és egy még lejebbi szintre csalta őt. Fjodorban az adrenalin olyan magasságba csapott, amilyen harci stresszt addig sosem érzett. A csatornarendszer egy kiszélesedő csöpögő pontján egy szratov hűtő állt. Fjodor kinyitotta. A fény beragyogta és elkezte égetni a bőrét. A kettes labor megszűnt már sokkal korábban. Csak ő volt és a Puskin alagsorában bújkáló fickó a világító kezeivel. A hűtőből egy atomvillanás csapott az arcába. Még levegőt is elfelejtett venni. Amikor újra kinyitotta a szemét újra a csatornában volt a csukott hűtő előtt. A hűtőajtón egy koponyás mágnessel összehajtott papír lobogott. Levette, elolvasta. A saját likvidálásáról szólt. Arról, hogy becsalják a rendszerbe és ott végeznek vele, hogy kívülről tűnjön végzetes epilepsziás rohamnak, amit a sok monitornézés válltott ki.

Körbenézett. A hideg veríték folyt le a hátán. A labor valami távoli létforma volt, mint akváriumi hal számára a másik szoba. Ő a csatornában volt és egy bérgyilkos lesett rá, világító kezekkel. Vagy pont nem az az alakk a bérgyilkos, hanem az figyelmeztette? Aztán elkezdett rohanni, arra amerre a tantermeket, a lépcsőt sejtette. Föl a Puskin emeletére a nagyelőadóba, valahova amit úgy ismer mint a tenyerét. Meglátt a fickót ismét, de az most nem futott előle. Hanem szembefordult vele és levette a szemüvegét.

A szemek helyén ízelt csápok hajladoztak. A csápok végein lézerletapogatókkal. Fjodor felkiálltott és elkezdett visszafutni a hűtő felé. A fickó pedig utánna. Valahol rossz felé kanyarodhatott mert zsákutcába ért.

A fickó lassított és mint valami isteni vattacukorárus, ragacsos puha foszlányokat tépett le a falról. Tenyerén a foszlányok kivirultak. A szája mozgott, de Fjodor a vakrémülettől és a saját sikolyától nem hallotta mit mond.

A tér és az ő pontjai. A tér pontok egyezmények alapán állapíthatóak meg. Egymástól egyenlő távolságra vannak és mozdulatlanok. A köztük lévő távolság definiálható, változtatható. A térpontok szabadon egyesíthetőek, így létrehozhatóak térbugyrok, vagy... vagy létre jöhet a teleportációként ismert jelenség is. Amikor az ember az egyik pillanatban itt van, a másikkal valahol egészen máshol. Erről beszélt délelőtt a vizsgán. Ez volt az elmélete. Az egymásnak megfeleltethető térpontok.

A sikoly kiütötte őt a játéktérből. Visszatért az eredőjéhez és megnyugodott. Újra ott ült a laborban a 11-es gép előtt, a sarokban. A teremben csak Grigorij ült a monitor túloldalán és karbatett kézzel aludt. A teremben pislogott az egyik neon, és vágni lehetett a csendet.

-Hé Grig. - rugott egy kisebbet az asztal alatt Grigorij székébe.  Az felpillantott és abbahagyta a horkolást.

-Nah végre.

-Mi történt? - a feje nehéz volt és lassú, a gondolatai ki akartak folyni a fejéből a fülén át. A keze remegett, a szavai kásásan került elő a szájából, idegen esetlen csengéssel.

-Levizsgáztál apafej.

-Pedig kimentek...

-Kik?

-Ljubin meg a Gectarvik.

-Hagyad már azokat a trottyokat. Te levizsgáztál ma. Kurvajó! - feltápászkodott és nyújtózott egyet. - Mennyél, tereljél bitet kicsit, te ördög. Adok útjelzőket, hogy tanuljál. Aztán ha már jól megy, kapsz pénzes meg trófeás melót is. Ha szerencsés vagy, akár egyszerre mindkettő is lehet.

-Mi van? Hova lett mindenki?

-Elmentek. Mindenki azt hiszi, hogy megfutamodtál, mert elvesztetted volna.

-De nem is!

-De neked már mindegy, Ördög, hallod. - Áthajolt a monitor felett. Vizenyős kék szemei metszően élesek voltak. A homlokára bökött, aztán felegyenesedett és egy kislemezt nyújtott Fjodornak.

-Tasmán ördög a nicked. Rajta vannak a címek és a feladatok. Ha minddel megvagy és még élsz, dobom a melókat. - Sóhajtott és elkezdte levenni az öreg kötött pulóverét, amiben mindig volt, ha dolgozott. : most mennem kell. Nyugdtan gondold végig. - Ahogy a pulcsit levette a póló felgyűrődött és látni engedte azt a jellegzetes alakzatot, amit a a mellkasára tetováltatott, a körbe írt háromszöget. - Neked már egészen más ligában kell bizonyítanod, nem kis elsősöket vakítani, ehh.

Fjodor nézte ezt az embert, akit azt hitte ismer. Aki unalmas öregdiák volt, aki itt rekedt a gépteremben, komolyabb munkák híján. Senki sem tudta mióta van itt, vagy mit tud vagy mit nem, vagy hogy miért kell itt legyen. Egy kicsit szánták is, hogy nem jutott ki az egyetemi hangulatból, ki a pénzes megrendelések világába.

-Te voltál. - esett ki Fjodorból a döbbenet.

-Nem, ifjú padavan, én vagyok. - Azzal ott hagyta.

Fjodor a  kolesz kopott betonlépcsőjén a másodikig jutott. Ott le kellett üljön, aztán feltápászkodott inkább és a lépcsőforduló koszos üvegtégláin átszűrődő fényen tengődő irodavirág cserepébe hányt.

-Jaj de szép zöld vagy, hallod. - Jerko alsógatyában ült valami pornó újsággal a kezében az asztalnál. Előtte nyitva a délután hozott óriásmilka. - Nem akkora feszkó. Minden királyt megdöntenek egyszer.

Fjodor lerogyott az ágyára.

-Na de hogy pont egy lány. - Jerko röhögött.

-Mi?

-Martha Csevtyenko. Azt mondta gyáva vagy és illik rád a tasmán ördög név, mert az a hülye sem kapta el sosem a gyalog kakukkot, hanem felkenődött a sziklára a kanyarban.

-Remek. Az prérikutya, nem tasmán ördög.

-De hova léceltél le olyan észrevétlenül?

-Hova?

-Én kérdeztem előbb. - röhögött Jerko. - Nem gáz, mondom. Nekem megmondhatod.

-Nem mentem sehova.

-Hát ott nem ültél, az biztos. - Jerko letette az újságot és Fjodor felé fordult.

-Valami történt. Olyan volt, mintha belül lettem volna. Bent a programban, a virtuális térben.

Jerkó teátrálisan megszagolta az üres kefíres dobozt amit Fjodor hagyott az asztalon. -Betéptél nélkülem, tesó? Már megint nélkülem?

-Mi? Nem. - lassan összeállt Fjodor fejében a dolog. Hogy húzta össze a térpontokat eggyé, hogy képezte le a valóságot a játék valóságává. Kirázta a hideg. Felpattant és kirohant a wc-re hányni.

-Tasmán ördög. - ízlelgette a nevet. Végül úgy döntött jó lesz. Kicsi, védett, erszényes, tehát gazdag, kedves forma, hús és dögevő, harcias és torzombor fekete. Mint ő. Pont olyan, mint ő. Úgy döntött a kihalóban lévő dolgot elfelejti, helyette a védett állapotra fókuszál és többé nem fél annyira semmitől, hogy ne tudjon összehúzni két térpontot.