Föld

Mondta az öreg Zsenya bácsi, sokszor mondta, hogy a föld megsúgja a bajt és meggyógyítja a betegséget. Néha a halált is. azt mondta. De mindegy, mert a meleget például nem adja oda egészen. Fázom. Jó ez a bunda, de persze ez is jobb lenne, ha rendszeresen tisztítanám, ugye. Benne van a föld ebben is. Föld, ehh. A sár. az van benne mindenemben. Zsenya bácsi szerint az agyam helyén is egy agyagrög van. Ehh.

azrt bírtam az öreget, na. Hiába szólt be folyton, meg oltogatott egész álló nap. Uram isten, hogy bírtam ki azokat az éveket.

Na na, nem nyújtogatjuk a mancsunk az ég fele, mert nem esik jól. Vissza kell kucorodni ide a szellőző mellé. a hajléktalanok olyan ívben futottak szét mikor idefeküdtem, mint a galambok, mikor közéjük léptem a Trehovnyik téren. Azok is lusták felrepülni, csak szedik a kis hülye lábukat. Nagyon tudják, mikor nem éri utol az ember őket. Csodás. Kéne fogni galambot.

Ej az a sáragyam már megint. Gondolkodjunk inkább, hogy most mi van. Az a rendőrnő, az nem kellett volna oda. Persze nem volt neki megfelelő kaliberű pisztolya, bakker. Ha lett volna már nem lennék Mondott valamit, hogy tanúnak beidéz, de a telefonja. Azzal volt valami baj. Nem is értem. Úgy beparáztam, apám, mint gyerekkoromban, mikor azt a hülye öregurat láttam a suli mellett a kukában aludni. Na az is para volt. Úgy állt fel a szőr a hátamon, hogy még az ínyem is felcsúszott. Ott morogtam, mint valami eszelős az emberi arcommal.

Hehhe. Befostak a többiek is, de ők tőlem.

Mindegy.

Szóval a zsernya szuka nem volt okés. 

Haza nem mehetek ezek után, kurva élet. Inkább a műhely.

Váltani nehéz. Még itt az ajtó mögött, a kuka takarásában kellene pedig. De nem megy. fasza. Itt ülök, mint valami pitiző öleb, és várom, hogy valami legyen, hogy újra ember lehessek. Kurva élet.

Végül már annyira fázott, hogy egyszerűen átalakult újra emberré. Topogva nyitotta ki a műhelyt és telepedett az éjszakai áramon éppen bekapcsoló nagy kocka kemence mellé, amit délután még ő segített berakni a kis tanulólánynak. A hátát nekivetette a vaskeretes bádognak és várta a meleget. Rágyújtott, aztán a rutinok dolgozni kezdtek és bekapcsolta az agyagportól megsárgult kisrádiót, bekapcsolta a korongot is és átöltözött munkaruhába. Felült a korongra és nézte a mozdulatlan acéllemezt. Ha a pedálra lép a kis búvárszivattyúhoz árult motor meghajtja a nagy korongot, amit lábbal is hajthatna ugyan, de minek, ha lehet motorral is. A nagy korong pedig forgatja magával a kicsit. Amire naponta több százszor csapja oda a kezdő rögöt.

Felkavarta  és a lassan keményedő foccsba mártotta két ujját. Lábbal lendítve egyet a korongon, spirált húzott a szépen letisztított acéllemezre.

A rádióban az anarchy in the UK ment a Sex Pistolstól. Vitya nézte a forgó spirált.

Sosem csináltam semmit amiért rendőrnek kell várnia az ajtóm előtt. Jó, azért néha összeverekedtem ezzel-azzal. Egyszer elloptam egy kutyát egy fatelepről. Aztán szegényt elütötte egy autó. Nem adtam neki nevet, volt neki sajátja. Néha ha berúgok és hangosan énekek metallicat az utcán, az igaz, meg a legtöbbször lógok a buszon, de ez nem ok rá, hogy várjon egy civil ruhás az ajtóm előtt azzal a kis hülye büzzögő telefonjával..

Foccsal spirált rajzolt a tenyerére. Meg kell keresnie a falkát. akármennyire is fájlalja a dolgot, fel kell újítaniai a barátságot a fajtársaival. az agyag sárgás volt és selymes. Bele nyomta az egész kezét a lágy foccsba. Az agyag szaga betöltött mindent a műhelyben. A termosztát kattant és a kis kijelzőn már a 600-as szám égett. ---600 fok. Mint a pokolban, gondolta. Elmosolyodott. - Lesz ez még 980 is. Kikapcsolta a korongot és a rádiót is. Visszaöltözött utcaiba. Felvette a kemencés kabátot is meg a vastag gyapjúkesztyűket is, amivel a forrót szedte ki a kemencés. Mindegy is az már. az ajtóból aztán mégis visszafordult. a neonok még pislogtak a le-fel kapcsolgatástól mikor ő már egy szatyorba dobta be a kisrádiót. A sokat bizonyított formakéseit betekerte egy adag újságpapírba. a fülhúzóval szemezett egy kicsit, de végül nem szedte le. Belepillantott a szatyorba, aztán gyorsan bezárt mindent maga mögött. Műhelyt, agyag szagot, polgári életet, egyenlőre. A régi bélelt farmerdzsekit fázósan húzta össze magán. Végül dideregve a zacskót is bedugta a kabát alá. azt a fura, csontszínű kötött sapkát, amit a régi irodista nő kötött neki mélyen az arcába húzta. aztán lendületet vett és futni kezdett. A sapka alól kilobogott sovány seszínű haja. a saroknál már olyan gyors volt mint a szél. Puha mancsain hangtalanul száguldott az ipartelep felé.

A csehót egyszerűen Csehónak hívták. Télen-nyáron karácsonyi füzérek lógtak a falán. Húgyszag és csikkek mindenhol. Bent nem lehetett bagózni, csak inni. az is elég volt. meleg volt és büdös, mint minden ilyen helyen. Vitya gondolkodás nélkül megjelölte a bejárat melletti acéloszlopot, ami már a vityilló felállítása előtt ott volt. Bentről zaj és szagok csilingelő áradata patakzott ki a réseken. Vitya beleszimatolt és megborzongott. Összeszedte magát és keresett egy nagyobb befagyott pocsolyát. Ráült. aztán mikor nem találta elég kényelmetlennek, rá is feküdt. Pár perc múlva vizes kabátban lépett be a Csehóba. Minden úgy volt, ahogy legutóbb, csak az arcok cseréltek néhol helyet. Csend lett, ahogy lennie kell. Minden orr a levegőben szimatolt. Volt aki beleivott a sörébe, de a majd 30 zömében férfi mozdulatlanul állt.

Vitya idáig ismerte a forgatókönyvet. Remélte, hogy nem tépik meg, de hogy mit mondjon, arról fgalma sem volt. Végül a leg egyszerűbbnél maradt. Az igazságnál.

-Nem mehetek haza és a melómnak is annyi. - Kivette a kabátjából a szatyrot.

-Nézd csak a Saras! - a csapos elvigyorodott bozontos szakálla mögött. - Te még élsz, fiú?

-Rossz pénz... - elmosolyodott és szégyenlősen lenézett a lábára.

-Gyere csak. - intett a csapos. A többiek lassan újra visszatértek addigi tevékenységükhöz. Itak, beszéltek, veszekedtek.

Vitya odalépett. Letett némi pénzt a pultra. - Nem sok van. Hirtelen kellett eljöjjek.

a csapos bólogatott és Vitya elé tett egy gyűszűnyi poharat.

-Nem baj. Jókor jöttél. - intett Vityának és a pult vége felé indult. - Gyere velem. Kell nekem valaki, aki ért a földhöz. Itt lakhatsz hátul a régi Zappombam, amíg elkészülsz. Cserélheted benne az akksit, nem zavar. De a munka meg legyen karácsonyig.

Vitya bólintott, bár nem igazán értette miről van szó.

-Feküdj le. Holnap kiviszlek a telepre és megmutatom, mi a feladat. Pénz nem sok van, kéz annál több. Kaját kapsz és itt nem fagy be a segged sem. - mutatott az épület mellett gazzal benőtt egykor piros zaporozsecre. - Le lehet hajtani az üléseit teljesen. Akkora mint egy franciaágy. - Köpött egy hegyeset aztán visszament a kocsmába. Vitya állt egy pillanatig aztán ő is visszament.

-De Csapos, mégis mi a meló?

A sűrű haj és szakáll közül elővillanó gyönyörű emberi fogsor halálos farkas harapást jelentett.

-Tele vagyunk kölykökkel. Ilyen is, olyan is akad. Kis testvérek is vannak sokan. Fáznak, éhesek, félnek. Megvettem a régi sodronytelepet meg a lenti raktársort. A patakig, azt a gazost is. Eddig csak barkácsoltunk, fiam, de most te majd megmutatod mit szeret a föld. Hova mit kell tennünk, hogy jó legyen.

Vitya emlékeiben a falka félszáz tesztoszterongőzös nagykutyát jelentett. Akik verekednek éjjel és egymás közelségében lustulnak nappal. A nőik monogámok, különben már egyikük sem élne, és nem nagyon lát el a falkavezér sem egy hónappal előre.

-Mióta tervez a falka hosszútávra?

-Mióta kirágtuk a bőréből azt a két vérszívót, a kis parancsnok átjátszik nekünk némi zsét. Úgyhogy ha szagolunk valami hasonlót, szólunk, és mire végzünk már ők is ott vannak.

-Dolgoztok? - Vitya elkerekedett szemmel nézett a Csaposra.

-Nem, kisfiam, szórakozunk, pénzért.