Laborpatkány

Hamar megérezte a szagát. A szotyiét is meg az érett sajtét is. a szotyi a fickó zsebében volt, nyitott zacskóban, bár nem nyúlt hozzá. A sajtról a szája körül és az ujján maradt molekulák árulkodtak. Már akkor megérezte mikor felszállt a villamosra a hátsó ajtónál. Ő a középsőn lépett fel, zsebre dugott kézzel, fázósan. A fickón vastag szövetkabát volt, felhajtotta a gallérját a szél miatt. Gyapjúsálját úriemberesen keresztezte a mellkasán a kabát alatt. Rasid reszketett a hidegtől. a fickó hátán megjelent egy izzadságcsepp és a következő mozdulattal már fel is szívta az ing.

-Vadász? - elmélkedett magában Rasid. - Olyan jó lennék, hogy vadásznak rám? - megrázta a fejét. - Nem vagyok jó. nem vadásznak. Véletlen.

A fickó fél szemmel őt figyelte, aztán benyúlt a zsebébe és elővett egy marék szotyit. Csak a kezében volt. Aztán észrevétlen letett a villamos végébe, oda ahova a gyerekek és a suhancok fel szoktak ülni.

-Anyádat pakolgatsz te itt magot, baszki! - rezzent össze Rasid. Tudta, hogy csapda. Szerencsére nem volt igazán éhes. De akkor is. A neki kifeszített csapda mindenképpen félelmetes volt. Ijesztő és értelmetlen.

A fickó lopva rápillantott és várt. Négy megállót utaztak így. Ennyi idő elég is volt Rasidnak, hogy kicsit átmelegedjen. A színháznál leszállt és fázósan zsebre dugott kezekkel, felhúzott vállal eliszkolt a kifőzde felé. a kapualjakból kutya és húgyszag, köpetnyomok és nyárról maradt fagylaltfoltok adtak jelentést. Leszegte a fejét és szinte futott. A kifőzde előtt megállt és a szellőző mellé csüccsent. A bentről kiáramló ételszagú meleg levegő megnyugtatta. Mamát juttatta eszébe és az édes gyerekkort a pici bezárt üzlethelyiségben. Egészen elbóbiskolt mikor megérezte a fanyar sajtszagot, ami szotyi és izzadságszaggal keveredett. Fél szemmel sandított ki a kapucni és a magas nyakú pulóver közötti résen. A fickó megállt előtte és előkapott valamit a zsebéből, ami nem a zacskó szotyi volt. Rasid felpattant és kiütötte a kezéből a tárgyat, majd ugyanabban a lendületben elrohant a kukák között, átvágott az úttesten és besiklott a mellékutcába. Ott nekitámaszkodott egy elhagyott újságos standnak és fújtatva lesett a kifőzde felé. Látta ahogy a fickó a mellékutca felé néz, aztán felemeli a kezét amiben valami fehér van. Látványosan felmutatta Rasid felé és letette a szellőző és az ablakkeret közötti résbe.

Nem láthatta Rasidot, de tudta hogy ott lapul valahol és lesi őt. Aztán elment. Rasid pedig visszament és megnézte azt a fehéret. Egy papírlap volt, egy címmel és egy névvel és annak ígéretével, hogy véget vet az átváltozásnak.

Lapos szépséges épület volt. Tiszta, üveg és meszelt fehér falak, némi acél és szőnyegszerű nyírt gyep és csinos kereklombu fácskák. Tiszta parkoló csillogó autókkal és kutyás őrök. Sok hét telt el mire rászánta magát. Először csak megnézte a helyet. aztán megnézte a kutyákat. Aztán minden nap elment oda lesni, hogy mi a menet, meg hogy a kutyák szokják a szagát. Vagy ő a kutyákét. De nem lett jobb. Végül egy irdatlan nagy verés kellett, és egy rókacsapda a kiserdőben, hogy már menni se nagyon tudjon. Úgy ahogy volt, patkányformában beiszkolt az épületbe. Minden épületbe be lehet jutni. Megtépett két egeret és halálra rémített egy macskát is. A macska belül volt és hosszú selymes fehér szőre volt. Tökéletesen illett az acélszürke szemeivel az épületbe. Rasid szűkölt a félelemtől, aztán megtámadta. Véres lebénult mellső lábát nem használta csak tűhegyes fogait és erős állkapcsát. A macska szőrén az ő vére igen jól mutatott. Aztán odakerült a macska sajátja is, de semmi komoly. Idejében elfutott a dög.

Végül egy kis öltözőben alakult vissza emberré, és tapasztalta meg újra, hogy emberként mennyivel jobban fáj ami patkányként még elviselhető. Összegömbölyödött a földön és sírt.

A doki nevét ismételgette, semmi mást nem volt hajlandó mondani. A sérüléseit ellátták, megfürdették, megborotválták mindenhol és ágyba dugták. Bűzös, maró szagú fertőtlenítőszerekkel terhes levegőjű szobában. Marta a légutait. Lekötözték az ágyhoz és benyugtatózták. Adtak neki enni, inni, és kimosták a mocskából is. Ő nyüszített végig és követelte, hogy beszélhessen azzal az emberrel, de átváltoznia persze nem sikerült. Gyűlölte a génjeit, hogy mindig cserben hagyja a patkány énje ha szüksége lenne rá.

Ezért is akarta örökre elhagyni, kiirtatni magából. Bár tudta, érezte hogy nem betegség ez, hiszen az egész családja ilyen. Mégis szerette volna, ha valami gyógyszer beszedésével örökre elmúlik. Olyan könnyű és egyszerű lenne.

A doktor csak a sokadik napon ment be hozzá. Nem sokat beszélt vele. Elmondta hogy a gyógyszer kisérleti stádiumban van és nagyra értékelik, hogy önként jelentkezett kísérleti alanynak. Rasid rázta a fejét, hogy ő nem. A doki azonban meg sem hallotta.

Hét hónapig volt foglya a labornak. Nem volt rajta kívül más, akit a családjából összefogdostak. Voltak ugyan emberformájúak, de egyikkel sem akart volna közelebbről megismerkedni. Sokan elpusztultak, de a zöme csak szenvedett, meghalni nem tudott. Ő maga is átment stádiumokon. Voltak kelései, volt, hogy kihullott a szőre, egyszer a fogai is kiestek, de aztán visszatették őket. Végül az új labortitkár elégelte meg. Beültetett egy csipet a gerincébe és azt mondta neki, ha havonta kifizet egy összeget a számlájára, akkor halottnak nyilvánítja. Rasid nem értette hogyan, hiszen a tetemeket is felboncolják gondosan preparálva minden lehetséges szervből és szövetből mintát. De a labortitkár csak mosolygott, és azt mondta tetem már van. Úgyhogy menjen csak. ha nem fizet, a csip alapján úgyis megtalálja.

Így lett újra szabad és kezdett Vlagyimir Rusenkonak dolgozni. ha pénzben nem tudott fizetni fizetett tartós élelmiszerben, ékszerben, bérletben, ruhában, színházjegyben, bicikliben, mobiltelefonba és egyszer fizetett egy autóval is. Jó hoyg öreg volt és egy kerítés és egy fa közé volt beszorulva, úgyhogy kissé behorpadt az oldala mire kiszedte, de az övé lett. A Murucskaja egyik burkolójáé volt, és neki adta a forgalmival együtt a kulcsot is. Azt mondta úgysem tudja kiszedni. Kiszedte, még ment is. Elgurult vele a Rusenkóék házához és vigyorogva felült a tetejére. De Rusenko nem örült. mindegy is. Elfogadta.

Aztán jött az a lopott telefon ügy, meg a taxisok. DoT annyi pénzt adott neki, hogy el sem tudta képzelni, hogy vigye el Rusenkonak. Bedugta a pogácsás bódé mellett a csatornacső mögé, oda ahonnan kiette a víz a maltert és a fél téglát is már. A pénz egy zacskóban volt, nem lehetett baja. Éjszaka dugta oda nagy fondorlattal, nehogy valaki észre vegye. Még le is pisálta ott a falat, hogy tudja ki nyúl oda, ha egyáltalán odanyúl valaki.

Aztán találkozott a pályaudvari restiben Zadrával. Gyorsan mentek egy menetet a resti mögött a meleg zugban. Zadra szívesen feküdt alá, és utána a hátát is megvakarta ha kérte.Elmondta neki, hogy vége a törlesztésnek. Pontot tesz a csipes dolog végére. Zadrának is csak azért mesélt a csipről, mert a lány folyton a robotzsarut olvasta újra és újra. Be akart nála vágódni a laboros-csipes sztorival. Na sikerült is rendesen. Zadra azt mondta, ugyan hagyja a picsába, és vetesse ki inkább a csipet a hátából, és akkor Rusenko nem találja meg többé. Jó ötletnek tűnt, de ki tudná kivenni a csipet a hátából? Zadra visszament a varrodába dolgozni, ő pedig elment a klinikára, le a Berehofnaja végébe, az állat sürgősségire, ami éjjel-nappal üzemelt. Becsusszant és igyekezett nem átváltozni a brutális macska és kutya szagtól. Reszketve állt meg a tévéző doki mellett.

-Jó estét uram.

-Jó estét. Nem adok. - rá se nézett Rasidra.

Rasid pislogott, körbe nézett, hogy van e még ott valaki rajta kívül, aztán levette a kabátját és a székre tette, aztán kibújt a pólójából is. A tetoválásai és a laborélmények hegei összekeveredtek a bőrén mint valami rosszul összerakott képregény. A doki megfordult és rámeredt.

-Mit akarsz apafej?

-Van a hátamban csip, azt vegye ki. Adok érte négyezer rubelt.

-Miféle csip?

-Mint a kutyáknak.

-Hogyhogy?

-Azt hitték kutya vagyok. - mondta komolyan és miután felmutatta a zacskó pénzt felfeküdt a jéghideg acél vizsgálóasztalra. - Kérem.

A doki hümmögött és az ultrahang gépért nyúlt. Végigzselézte a hátát és megkereste a kis szerkezetet. Az egész művelet egy perc volt talán.

-Meg is vagyunk - mondta és Rasid orra elé tette.

Rasid pislogott, felült és a tenyerébe fogta, mint valami ritka drágakövet. aztán felöltözött és a zacskót a vizsgálóasztal közepére tette.

-Kösz.

-Jah. - morrantott a doki és eltette a pénzt.

Vett a mekiben egy csibeburgert és belenyomta a csipet a közepébe, aztán elment a laborhoz újra. Megállt a rácson kívül és billegve incselkedett a kutyákkal. Végül bedobta a hamburgert nekik. a nagyobbik egy nyelésre el is tüntette.

-Remélem felfordulsz tőle te bestia. - sziszegte a bajsza alatt rasid és végtelenül megkönyebbülve ment vissza a belváros büdös meleg nyüzsgésébe, immár szabadon.