Rasid története

Kistermetű gyerek volt. Az anyja csak magnak hívta, a testvérei kisköcsögnek, mocsoknak meg maradéknak. Nyolcan voltak. Zömében együtt is aludtak a galérián a bolt felett. A bolt rég bezárt. Agyonragasztott és graffitizett vasredőnyét lukacsosra ette a rozsda. Bent egy kis villanyrezsó, lépcsőházból lopott árammal. Egy nagy lábas ami mindkét platnit eltakarta. Egy műanyag hordó víz, egy szedett-vedett öreg asztal, három oroszlános lábbal. A negyedik láb helyén partwisnyéllel. Pár edény és egy polc a konzerveknek. Alapvetően nem kellett semmit csinálniuk. Szélvédőt mostak, ujságot árultak a mozgólépcsőnél, néha kéregettek, kurválkodtak, vagy dílerkedtek. Mama minden nap főzött rájuk, és a büdös galérián a szivacsok, pokrócok és testek zavaros kuszaságában még senki sem fagyott meg.

Aztán egy nap a mama meghalt. Egyszerűen egy reggel nem kelt fel. Muhamed, a legidősebb bátyja már húszéves volt. Felébresztette a többieket és kiosztotta a jussukat. Majd azzal a lendülettel kidobta őket a boltból. Mind tudták, hogy ez a világ rendje. A legidősebb nővére tizenkilenc volt és a stricije elől lakott még mindig a boltban. A két purdét amit kitolt a Sztarihának adta, hiszen lányok voltak. Hogy mi lett velük, senki nem kérdezte. Rasid néha érezte a szagukat.

Szétszéledtek és Muhamed lakta be a pici boltot a nőjével és a három ösztövér gyerekükkel. Rasid kapott egy doboz tonhalat és egy zacskó száraztésztát. Kért egy szivacsot is, és sok gyereket kívánt a bátyjának. A többieknek csak vakkantott valamit, aztán végimászott a Pjatnyickaján és a Tesco parkolójában megtalálta akit keresett.

-Jössz nekem eggyel, faszfej! - jól hátba is vágta a kis zömök srácot, aki addig elgondolkozva nyomkodott valamit a mobilján, a tesco-bus megállójában ácsorogva.

-Mi van? - morrant vissza az, anélkül, hogy felnézett volna.

-Jössz nekem, hallod e? Most jött el az idő.

-Eljött az idő, barátom. Felkészültél? - kikukcskált a szemöldöke alól, de az ujjai változatlan tempóban mozogtak a telefon billentyűin.

-Mindegy. Kell egy jó hely, ahol van áram, és nincs ott más.

-Tartozás letudva?

-Attó' függ milyen a hely.

-Jó. - hirtelen zsebre vágta a telefont. - Sokkal jobb, mint reméled. De ha becuccoltál, lesz egy kis meló is. ok?

Rashid lassan bólintott, mintha rengeteg dolga közé csak nehezen tudná besúvasztani az újabb feladatot.

-Amúgy mi a neved? - kérdezte hirtelen megnőtt érdeklődéssel a srác. Rashid letette a feltekert szivacsot kettőjük közé, mint valami talponálló asztalkáját.

-Rashid Vernij.

-Ez aztán a név!

-Semmi közöd hozzá.

-Jogos. - Kérsz egy kört? mutatott a szivacsra a srác.

Mi van? - Rashid már egészen elfelejtette mennyire fura ez a kis fickó. Néha cigiért, kajáért dolgozott neki. Legutóbb csupa piros dologban fizetett neki. Marlboróban meg kitkatban meg adott egy piros thermo pulcsit is neki. Rashid biztos volt benne, hogy bolond, de a srácnak mindig volt pénze és vadabbnál vadabb ötletei is.  Mindig meg lehett találni valamelyik Tesconál, és mindig akadt feladat is.

-Milyen kört?

-Füst kört.

-Jaaa. Ja. - bólintott.

Legutóbb ellopták a foltozott kis telóját. Pedig valami szigetelőzselé van rákenve az oldalára és lóg belőle valami antenna is. Elég ronda darab. Minden esetre ellopták tőle. Rashid látta is hogy hogy. Egy csini csaj volt, és nagyon ügyes is. És biztosan nem zsebtolvaj, mert azt mind ismeri, legalább hírből. Márpedig egy ilyen bige élő legenda lett volna. Persze a kis csávó nagyon ki volt akadva, úgyhogy Rashid megtette ami megtehető és egy jelentősebb összegért megtaláltatta a nőt a taxisokkal. A pénz persze a laboré lett végül, és ő semmivel nem lett okosabb. Viszont még így is adósa volt a kis csávó, úgyhogy jöhetett végre az önálló élet hidege és magánya.

Elvette a felé nyújtott cigit. A srác nem szívott semmit, de mindig volt nála.

-Akár indulhatunk is. Nyomta el a csikket a hosszú csend végén Rashid.

-Menjünk. - Bólintott a srác és elindult a Vrajtrina felé.

Amíg mentek Rashid felidézte azt a napot a telefonnal. Fura nap volt, fura srác, fura csaj, fura telefon. Az ilyen srácokra nem buknak ilyen nők, és az ilyen nők nem tolvajok. Sosem. A forgalom akkor is nagy volt. A hó már kezdett feketedni a mocsoktól. Rashid  szemét vonza az ilyemi. Az olyan amikor etetik az erősebbet. Az mindig lenyűgözte. A csaj erősebb volt. Sokkal. Mégis mintha valami zselében mentek volna, szinte kéz a kézben, és a srác, akinek jellemzően nem tudta a nevét ott megy vele és a szeme rajta és a szemén át folyik bele a lány nagy ragadozó arcába a fény. Rasid félt a szép emberektől és a gazdagoktól is. De a fény akkor elkanyarodott, mikor leültek a mekiben. Kezükben a papírburgerekkel. A fény elkanyarodott és a srác mobiljára tekeredett, mint valami kendő. A srác meg csak nézte a lány szemét és nem vett észre semmit.

Persze a nő miatt kezdte figyelni őket, de aztán felismerte a srácot is. Máshogy öltözött, nem volt olyan szétesett, mint a tescoban szokott, de ő volt az. Az undorító zselés telefont pedig ellenszélben is felismerte volna.

-Mi lett a nőddel?

-Meghalt. - a srác hangja közömbös volt és a Rashid előtt haladó háta sem árult el érzelmeket. Rashid nyelt egyet és átértékelte magában a kis zömök bolondot.

-Lassan? - csak hogy tudja melyik tipusba tartozik.

-Nem tudom. Nem voltam ott.

-Korrekt. - gondolta Rashid, és megnyugodott. A világ ilyen. Ha megbasznak, valaki visszabasz. Még ha ő a nagyobb hal, akkor is lehet néha szerencséje a kicsinek.

Megtorpant.

-A telefon miatt?

-Gondolom. - a srác hátrapillantott. - Nem vagy éhes?

-Mindig éhes vagyok.

-Mi lenne jó?

-Hús.

-Akkor inkább menjünk autóval. - telefonért nyúlt és taxit hívott. Rashid csak nézte a fekete kabátos kis fickót, és újra elvetett minden tipizálást vele kapcsolatban. A taxi gyors volt és belülről az autózás sem tűnt olyan agresszívnek, mint a járdáról nézve.

A taxisra gondolt, aki megtalálta a nőt. Aki leszorította az autóval, és aki végül hosszan volt kórházban emiatt. Mégsem kért plusz pénzt, csak azt hajtogatta, hogy hálás, nagyon hálás. Rashid azt sem értette, pedig ő vitte be neki a pénzt. Úgy volt vele, hogy annyira sok mindent nem ért a világból, hogy egyel több vagy kevesebb, már mindegy.

A házat lebontásra ítélték, és nem volt olyan messze a belvárostól, hogy ne tudtak volna lesétálni. A srác kinyitott neki kulccsal egy garzont a harmadikon, és a kezébe nyomta a kulcsot aztán elvigyorodott.

-Áram van. Minden van. Ha becuccoltál kopogj a radiátoron négyet, és akkor mint valami dzsinn felbukkanok. - azzal ott hagyta Rashidot.

Belépett a lakásba. Aztán kihátrált a folyosóra, egészen addig míg neki nem hátrált a liftajtónak. A lakás ajtaja nyitva állt. Az előszoba alig egy lépésnyi volt. Azon túl egy teljesen belakott ám halál poros kis lakás volt látható. Egybenyitott konyha-szoba. Valami atom hizi középen. Raklapon rendes matrac, valami asztal polc, ilyenek. Minden okésnak tűnt, csak a hátán állt csomóba a szőr. Közelebb lépett, beszimatolt újra. Valami rohadt talán a hűtőben, de semmi komoly bomlás szag. Lépet ismét egyet előre.

Állat. valami állat.

-Jaj ne. - nyögött. - A félelem elhatalmasodott rajta és nekiiramodott, fel a lépcsőn a negyedikre, amerre a srác, az állítólagos megbízója távozott. Pánik és éhség, sosem múló éhség, és kiváncsiság, meg pánik. Körberohanta a negyedik emeletet és besurrant a szemétledobóba. Ott aztán megnyugodott és újra felállt.

-Hüh. - sóhajtott még párat mielőtt újra leosont a harmadikra.

A ház teljesen üres volt, csak ők ketten éltek benne emberek. Amúgy rengeteg egér, bogár és pók. Vagy félszáz galamb, két macska és egy kolónia denevér is.

Felszívta magát és bement a lakásba. Becsukta maga mögött az ajtót és letette a zsákját a konyhaszékre. A szivacsot a sarokba dobta és körbeszimatolt. Megnézte a lemezeket és a hűtőt is. Valóban minden rohadt benne, de az mindegy volt. Volt pár páncélos kaja, meg áram.

Nyüszítni tudott volna. Aztán megtalálta és kihordta az összes ottmaradt szőrszálat. Ha nem is egyenként, de csomóba gyűjtve, állati érzékeny orrát használva a felkutatásukra. Megevcett mindent amit talált és végül a késsel megkopogtatta jó erősen a radiátort.

-Belaktad máris? - nyitott be a srác.

-Két kérdés van.

-Két kérdésem van.

-Pofád befogod, és csak azt mondod ami a válasz. - a pánik még mindig csomót kötött a nyelvére. Reszketett még mindig, pedig evett rendesen. A szag még ott volt. Hiába minden, belenőtt az mindenbe itt.

-Ki vagy te?

-Kihalóban lévő kedves kis lény.

-Most baszakodsz?

-Nem. Mire vagy kíváncsi? Fjodornak hívnak és hekker vagyok, már ha tudod mi az.

-Adatot lopsz, infót, tudást.

Fjodor nem reagált.

-Ki alakott itt?

-Egy barátom. De már nem lakik itt többet. Jobb kecója lett ennél... sokkal. - a hangja szomorú volt. Rashidot ez annyira megdöbbentette, hogy minden további kérdését elfelejtette.

-Akkor jó.

-Neked mindenképpen. - körbefordult. - A meló az lenne, hogy be kellene menni egy fickó házába és elmesélni nekem pár dolgot a szokásairól. Macskája van és tiszta felesége. De szerintem neked ez azért annyira nem nagy gond. - egy borítékot nyújtott felé. - Az előleg. Ha mindent megtudtam amit lehet kapsz mégegyszer ennyit.

Rashid elvette és belekukkantott. Mire felnézett már csukódott Fjodor mögött az ajtó.

-Nem direkt csinálom! - kiálltott utánna. - Csak megtörténik. - szinte könyörgött.

Az ajtó újra kinyílt, de senki nem jött be rajta, csak Fjodor vidám hangja.

-Gondolj a macskára. - az ajtó kattant és Rashid újra egyedül volt a farkas szagával a lakásban.

Egyedül volt, és egyedül lesz. Egyedül fog enni, és egyedül fog aludni. El sem tudta képzelni milyen egyedül aludni. Az ágynemű is poros volt, ahogy minden, de volt sok ruha, és lényegében minden volt, csak testmeleg nem. Bemászott az ágyba, úgy ahogy volt, ruhában.

-Nem ám mint a patkányok. Egyedül, mint az emberek. - biztatta magát. - Aztán kimászott és mégis levette a cipőjét mielőtt visszabújt.