Vitya

Már megint a liftajtóra ütött, pdig igyekezett leszokni erről. A negyedik emelet pont olyan kényelmetlen magasságban volt ami már elriasztotta a bérlőket. Ez volt az ő szerencséje, mert a kívülről is jól látható felázások biztos jelei voltak a vizesedő vezetékeknek. A ház régi volt, és már új korában is híresen rossz minőségű.

A lift átlagosan heti két alkalommal nem működött. Fjodor kivörösödve, lassú, döngő léptekkel mászott felfelé. Kitartó volt, elszánt, de minden valódi kondíciótó mentes. Lassú, puha és fakó. Hosszú ujjai mint valami béka izületeknél kiszélesedő keze húzták fel a korlátba kapaszkodva. A korlát vascső volt. Repedezett festéksévok potyogtak belőle. A felső része ezüstösen fénylett.

Fjodor leült a legfelső lépcsőre. A fejét lehajtva lihegett. Aztán felnézett a foltos vakolatra a lépcső felett és fülelni kezdett. Valami zúgott. Mély, szabálytalan morgással, mint egy távoli autó motorja, amit a tulajdonos unalmában fel-felpörget. Csak ez a hang belül volt, a lépcsőházban. Fjodor megvonta a vállát és felállt. Odaballagott az ajtajához és bedugta a kulcsot a zárba.

Egy kutya vakkantott a lépcsőházban. Fjodor elfordított a kulcsot a zárban, mire az agya összerakta a morgást az ugatással. Aztán a többi zaj, ami halkabb volt az utca sustorgásánál, mind kiélesedett. A nő suttogása a másodikról. A karmok adta jellegzetes kopogás a burkolaton. A vicsorgó morgás és a nő szinte nyüszítő könyörgése.

Fjodor lenézett a lépcsőre. Elgondolta ahogy lenéz a lépcsőfordulón túl, még egy emelettel lejebb. Mintha nem akadályozná meg a tiszta képet a fal és a födém és alépcsők betontömbjei. Lenézett, és a beton áttetsző lett, mint egy számítógépes játékban. A nőt nem ismerte. Magas volt, csinos. Motoros dzsekit viselt, farmert és bakancsot. A sminkje elkenődött. A kezében pisztolyt szorongatott. A kinyitott zseki közül elővillant az inge és rajta a neve. Jekaterina Olipova.

Fjodor nyelt egyet és aprót fordult, hogy láthassa kire fogja a fegyvert a nő.

Vitya volt az, a bérkorongos. Illetve valami ami leginkább Vityára hasonlított. Vitya Fjodor lakása alatt apró garzonban élt. Szerette az érzelmesebb metált, és igen hangosan hallgatta. Sokszor evett rántottát, szalonnát és zsíros húsokat. Ezek szaga minden alkalommal Fjodor szobájában vertek tanyát, fokozva az éhségét és a szimpátiáját a korongos iránt. Ha nagyritkán együtt értek haza és a liftben együtt ácsorogtak, a kis kabint betöltötte a korongos agyag szaga. Föld, sár, gyerekkor és az anyag megzabolázása. Fjodor kedvelte Vityát. Még a hátul megmaradt párszál hosszú haját is, ami úgy fogta körbe tar fejebúbját, mint valami hátracsúszott kendő.

Vitya előre dőlt a nő felé. A feje és a válla egészen megnőtt, szőrös, hatalmas izmos teste lett. Az arca állatias és ádáz, ahogy a nőt méregeti. Szaglássza és morogja, miközben a keze a Sjutynyik néni ajtaján kaparázsik. Fjodor tekintete a kézen ragadt. Pontosabban a mancson.

Nem értett semmit.

A nő és Vitya egyszerre pillantott fel. Vitya elbődült mint egy állat, a nő pedig lelőtte, aztán sikított, magas, kislány hangon.

Fjodor már nem nézte. Berontott a lakásába és kimenekült a teraszra. Nézte az utcát, a ház előtt álló rendőrautót, ahogy a benne ülő rendőr a lövés hangjára kirobban belőle, és nyitva hagyva maga után az ajtót beszáguld a házba. Hallotta az alsó lakás teraszajtaját kinyílni. Aztán valami megreccsent, és kőtörmelék potyogott a járdára. Fjodor reszketett, de még a sokk okozta csőlátással is pontosan kivette ahogy a teraszról egy hatalmas kutya leugrott a Malkievicsék Opeljére. Az teljesen összegyűrődőtt a súlytól. A kutya leugrott róla és berohant a villamosremíz melletti kiserdőbe.

-De hát nincs is kutyája. - gondolta elsőre. - Nem is kutya volt. - gondolta aztán. Bement a szobába és leült a gépe elé. Félretolta a bögréket és az egymásra pakolt papíredényeket.

-Nem lehetett úgy. - mondta ki hangosan félve megnevezni pontosan a természetfelettit. Aztán begépelte a keresőbe, hogy vérfarkas.

Órák teltek el mire a rendőrség becsöngetett, azt tudakolva, hogy látott e vagy hallott e valamit. Ő bután rázta a fejét, mint aki azt sem tudja melyik bolygón van.

-Rajtam volt a fülhallgató. - vonogatta a vállát. - Játszottam.

A rendőr lemondóan legyintett és elköszönt. Fjodor pedig visszaült az információs áradat elé és tovább kereste Vityát.